"Néhány szó az agarak futásáról"

Nem kérem, nem Retski András babérjaira török és nem is agarász bibliáját szeretném folytatni s ez az iromány is tulajdonképpen azért született, mert az agarak manapság nem futnak.

Pedig tehetnék, hisz minden adott lenne és már csak egyetlen akadály van amit meg kellene ugrani de sajnos még a gátat sem tolják be a pályára, hogy megpróbálkozunk a feladattal.

Azonban kicsit több mint egy évtizede - amikor még tiltott vadászati mód volt az agarászat - néhány fiatal a tiszántúlon megoldotta, hogy szűk hét esztendőn keresztül az agarak újra nyulak után futottak az alföld gyepén, és ráadásul legálisan. 

Erről a néhány évről szeretnék megemlékezni, hogy ne vesszen a feledés homályába és talán ad egy kis lökést az agarászat ügyének az arra illetékesek irányába.

                                                                                                                                        (Tarcsay Béla)

- Amikor természetvédelemről, tájgazdálkodásról beszélünk azt gondolhatnánk, hogy a vadászat ebbe a felsorolásba csak mint elrettentő példa kerülhet kapcsolatba, pedig nem! A hagyományos vadászati módok közül az agarászat pedig maga az Ádám-Évai ősálapot, hisz ez egy szelekciós vadászat.

Nagyon ritka alkalom és kevés agár képes az ereje teljében lévő fejlett mezei nyulat megfogni, és mint a vadonban itt is hatással van egymásra zsákmány és ragadozó, ami mindkét versenyző épülésére szolgál. Az első szezonunkban  még a nyúl utolérése is kihívást jelentett az agaraink számára és bizony egy Lulu nevű agár biztosította a szórakozást a rendezvényeken. Azért lassan belenőttünk a feladatba és az évek múlásával - és persze a számtalan kipróbált agár és a rendszerességből adódó szisztematikus tréning hatására - elkezdtük a területről kicsipegetni a gyenge nyulakat. Aminek az lett a következménye, hogy a tavaszra megmaradt, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy kiszelektált egyedek örökítették tovább génjeiket a következő nemzedékeknek és már az októberi nyulak is megdolgoztatták az agarakat a decemberiekről nem is beszélve. Természetesen az agarak is a nyulakkal fejlődtek, első körben a szervezeti szilárdságuk szelektálódott az utódaikben, de természetessen a  sebessége is jött a funkcionális használat miatt.Mivel a fajta azt tehette amire kitalálták - vadászhatott - ezért teljesen értelmetlennek tűnt és nem is tette senki, a más fajtával való keresztezést ellentétben a mai modern világ kitalált feladatával a pályaversenyzéssel, ami előbb vagy utóbb ahoz vezet, hogy angol agarat tesz a magyarba, ha ez már ugyan meg nem történt.

Az apróvad felerősödésével és a rendszeres abajgatással lassan a szőrmés ragadozók, elsősorban a rókák is elkoptak a területről és egy ideális állapot kezdett beállni. A csúcsponton a nyúl vadászati szezonjának a kezdetétől a szezon végéig minden hétvégén- és gyakran hétköznap is - 12-15 agár futott a rendezvényeken amelyeken részvételi vagy nevezési díja, ötezer forint volt. És mivel egy ilyen alkalommal egy-két nyúl esett (egy alkalomra emlékszem az elején, amikor öt nyulat sikerült fogni de többre, amikor egyet sem) könnyen kiszámítható, hogy komoly bevételt is jelenthet ha ez újra utat tör kishazánkban. És ha még hozzáteszem, hogy azok a területek, amelyeken puskás vadászaton (ami ugye nem éppen szelektáló vadászat) már több alkalommal is meglettek hajtva és ezért a nyulak óvatosak és lőtávon kívűl kelnek, gyakorlatilag a továbbiakban nem hasznosíthatók a szezonban, viszont agarászatra kiválóan alkalmasak még!

-Saját példámból merítve, nem csak arra a területre volt hatással az agár amin a rendezvényeket tartotuk, hanem arra is ahol tréningeztük a kutyákat. Amin én jártam az körülbelül egy ötszáz hektáros vegyes mezőgazdasági kultúrával borított terület volt és a szezon az aratással kezdődött. Nagyon jó lehetőséget biztosított a kutyák befuttatására az erre az időre tehető rókafik kirajzása, az agarak végre futhattak. Volt idő, amikor erről a területről egy hét leforgása alatt tizen három rókát sikerült  megfogni a kerület vezető vadász pedig közel huszat lőt, és ez így ment évekig. Lassan előkerültek nálunk is a nyulak, fácánok kakatoltak tavasszal és egyre gyakrabban lehetett fürjet látni.

Ez a hét év nagyon sok tapasztalatot adott azoknak, akiknek volt szerencséjük részt venni benne, nagyon sajnálom, hogy senki nem kíváncsi pedig az ott jól teljesítő agarak a mai napig hatással vannak a fajtára. Egy olyan fajtára ami nemzeti kincsünk és nem találja feladatát ebben a "mai modern világban" és az évi száz alatti születés számával lassan sodródik a kihalás felé.