Hét év sok idő egy ember életében is, hát még egy fb oldal életében. Mi, az adminisztrátorok hét évvel ezelőtt hívtuk életre az Ártéri gazdálkodás oldalt.
A kezdeti időkben az volt a célunk, hogy Andrásfalvy Bertalan köpönyegéből előbújva mementót állítsunk a fokgazdálkodásnak, mint egy történeti-néprajzi érdekességnek. Tisztában voltunk vele, hogy a természet in integrum restitutioja, vagyis az eredeti állapot helyreállítása nem lehetséges, azonban a régi, hagyományos tájgazdálkodás elvei alkalmazhatóak a modern világban is, hiszen ezt a tudomány igazolja.
Így lett vállalt küldetésünk az ismeretterjesztés. Próbálkoztunk a média világával, sajtótermékeken keresztül eljuttatni ezt a szemléletet az emberekhez.
Se a médiumokban, se a politika világában nem találtunk fogadókészséget.
Le kell vonnunk a szükséges konzekvenciákat, mozgalommá kell szerveződjünk, ugyanis a döntéshozók számára a szakmaiság önmagában nem elegendő érv.
Ezennel meghirdetjük a Zöld Gerilla mozgalmat!
Célunk egy olyan társadalom , amely emberi léptékű, környezetével és erőforrásaival egyensúlyban van, nyitott, megújuló és önfenntartó, önmagában sokszínű és értékekben gazdag, autonóm és szabad közösségek együttműködésén alapszik.
Ideológiai ellentétektől függetlenül, a közös problémákra ( klimatikus kihívások, biodiverzitás- és talajpusztulás, lokalizációellenes globalizáció, természet- és emberellenes kapitalizmus) szövetséget alkotva megoldást talál a tájgazdálkodásban.
Aktivizmusunkkal ezekre a közös problémákra és a megoldás szükségességére akarjuk felhívni a figyelmet, minden felelős embernek lehetőséget nyújtva a cselekvésre.
Támogatjuk az önszerveződést, közösségi kertek létesítését, segítjük a hagyományos ökológiai tudáson alapuló mintaterületek létrehozását, a tündérkert mozgalom, vagyis tájfajta gyümölcsfáink elterjesztését, az élelmiszer-önrendelkezés megvalósítását.
A helyes tájgazdálkodás, vagyis a vizes helygazdálkodás megoldást nyújt az ökológiai, szociális és gazdasági kihívásokra. A sorrend egyben értékrendet is takar.
Gazdasági ideánk az ökoszociális (piac?)gazdaság, szemléleti alapjaink pedig az ökopatriotizmus elnevezéssel illethető, ami a lokalitás szabadságát támogatja a globalitás kiszolgáltatottságával szemben.
Az ökopatriotizmus egy ideológiák feletti értékrend.
Az ökopatriotizmus zöld, mert a természeti értékeket tartja elsődlegesnek.
Az ökopatriotizmus szociális, mert az ember önmagában való érték számára.
Az ökopatriotizmus lokális, mert a helyi érdeket támogatja az idegennel szemben.
Az ökopatriotizmus univerzális, mert az egész több, mint a részek összege.
Az ökopatriotizmus progresszív, mert rendszerkritikus és tagadja a jelenlegi paradigmát.
Az ökopatriotizmus konzervatív, mert a hagyományos értékeinket őrzi meg.
Az ökopatriotizmus modern, mert megvan hozzá a tudásbázisa.
Az ökopatriotizmus liberális, mert támogatja a személyiség közösségben való kiteljesedését.
Az ökopatriotizmus oikophil, mert szereti és kötődik az otthonához.
Eszményünk a felelős személyiségekből felépülő (kis)közösség, vagyis a szocio-és kultúrdiverzitás, szembeállítva az arctalan uniformizáltsággal és a végtelen egyéni önzéssel.
Alapelveink:
1. patrióta, aki szereti az otthonát
2. az otthon a természet része
3. az élet fontosabb, mint a növekedés.
A gerilla-főparancsnokság utasítására: Szubotaj Bagatur
#zoldgerilla #zöldgerilla #greengerilla
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Mit kell (másképp) tudni a „klímaváltozás”-ról?
1. Nem nincs, hanem van. Persze eddig is volt, de ez most más. 2. Nem „globális felmelegedés”, hanem a szélsősé...
-
Az újabban nagy erőkkel nyomuló Duna-Tisza csatorna (DTcs) kapcsán az alábbi ...
-
1. Nem nincs, hanem van. Persze eddig is volt, de ez most más. 2. Nem „globális felmelegedés”, hanem a szélsősé...
-
Mi, a Zöld Gerilla Mozgalom, a fenyegető ökológiai, társadalmi és gazdasági katasztrófa árnyékában, felaszólitunk minden jóérzésű embert, a...
aranyos
VálaszTörlés