Almamag Jancsi

E sorok íróját mindig is ellentmondásos viszony fűzte az Amerikai Egyesült Államokhoz, annak népéhez és műveltségéhez. Mint korom gyermeke bőséggel fogyasztottam, fogyasztom Amerika kultúrcikkeit: könyv, film, zene stb., ez nyilván nem múlt el nyom nélkül, de már a kezdeti eszmélésemkor megfeküdte a gyomrom a ”mindig a jenkik a jófiúk” narratíva, és bármikor politikai kontextusba került elém az USA nyugodt szívvel mondtam ki, hogy nem kedvelem őket. Azóta még több árnyalatot kapott a dolog, jól látni, hogy az öreg kontinens gazdasági, kulturális téren folyamatosan hátrál az Újvilág hatalma elől, ráadásul komoly ütemben importálják nekünk a saját társadalmi és emlékezetpolitikai problémáikat. Röviden és tömören, ha egy ember szeretet és kötődést érez olyan dolgok iránt, mint a saját szülőföldje, községe, kultúrája, nemzet, akkor borítékolható az konfliktus a globalizáció jelenkori zászlóshajójával szemben. Itt jön viszont egy nagybetűs DE… tagadhatatlan, hogy az amerikai folklór temérdek magával ragadó, elképesztő fazon és esemény kincsesbányája. Ilyen figura Almamag Jancsi (Appleseed Johnny), akit domináns kultúra ide vagy oda nem igazán ismernek a mi vidékünkön, magam is Neail Gaiman Amerikai istenek című fantasy regényében olvastam róla először. Ki is volt ő?

Johnny Appleseed már-már népmesei alak, manapság az amerikai gyümölcstermesztők jókedvű marketingfigurája, idealizált képét megtaláljuk az almásrekeszeken és kartonokon. A mezítlábas kis figura vállán tarisznya lóg, amelyből jártában-keltében elszórja az almamagokat. Mint ahogy nálunk számos fát találunk, ahová állítólag II. Rákóczi Ferenc fejedelem a lovát kötötte, vagy épp megpihent alatta, úgy a tengerentúli legendárium is ismer almafákat melyek az ő keze nyomán szöktek szárba. Mivel hús-vér személy volt, egy viszonylag jól dokumentált korban, egész jól nyomon követhető az életútja. John Chapman néven született 1774–ben Massaschusetts államban, és kora ifjúságától rabjává vált a gyümölcsészetnek. Pennsylvania, Ontario, Ohio, Indiana és Illinois államok hatalmas területein faiskolákat létesített (melyhez a cider készítés után visszamaradt alamtörkölyből nyerte a magokat), szemezte és oltotta az akkori almafajtákat. Utóbbi tételt Michael Pollan amerikai szerző tagadja, szerinte nem foglalkozott az oltással, az általa terjesztett almafajták nem étkezési célt szolgáltak, hanem az almaborkészítést, és az alkohol ajándékát vitték el minden határvidéki kunyhóba, ezért ő egyenesen az amerikai Dionüszosznak nevezi. De az elterjedtebb változat szerint az volt a célja, hogy olcsó édességet és egészséges élelmiszert adhasson az Újvilágba települt szegény földműves pioníroknak. A kettő nem feltétlen zárja ki egymást. Hősünk emellett vándortanítóként és misszionáriusként is működött, jó szónok és remek énekes volt, bár a durva szőttesben és mezítláb járó prédikátor nem mindig nyerte el az emberek tetszését, ehhez lehetett némi köze a szintén védjegyévé vált bádog fejfedőnek, ami egyszerre szolgált kalapként és kásástálként is. Utazásai során jó viszonyt alakított ki az őslakosokkal, akik a Nagy Szellem által megérintett embernek tartották, emiatt a barátságtalanabb népek se ártottak neki. Ezen felül több visszaemlékezés megemlíti, hogy milyen empátiával fordult az állatokhoz. Volt, hogy leromlott lovat vásárolt és istápolt fel, melyet aztán szükségben szenvedő embertársának adott át, esküjét véve, hogy emberségesen bánik majd vele. Képes volt eloltani a tábortüzet csak azért, hogy a vérszívó szúnyogok ne leljék halálukat a lángok között az ő komfortérzete miatt, előfordult, hogy inkább hóviharban éjszakázott ahelyett, hogy kiebrudalta volna az általa kiszemelt faodúból, az odavackolt medvecsaládot. De fennmaradt a nép ajkán olyan történet is, miszerint az általa meggyógyított farkas hűségesen követte útjain. Egy amerikai Assissi Szent Ferenc? Sose nősült meg, úgy tartotta, hogy bizonnyal majd a mennyben találja meg lelkitársát, ha már a földi létben nem sikerült. Lelkét 1845-ben adta vissza Teremtőjének, majd 500 hektárnyi saját tulajdonú csemetekertjét lánytestvérére hagyta. Öröksége a mai napig él: múzeumok, emlékhelyek, fesztiválok, de iskolák is viselik nevét. Vajon nekünk milyen üzenetet sugall az élete? Hadd ne kelljen valami ócska közhellyel zárnom az irományt. Szimplán iszom egyet a tiszteletére. Csendbiztos 2020. július 31.