"Néhány szó az agarak futásáról"

Nem kérem, nem Retski András babérjaira török és nem is agarász bibliáját szeretném folytatni s ez az iromány is tulajdonképpen azért született, mert az agarak manapság nem futnak.

Pedig tehetnék, hisz minden adott lenne és már csak egyetlen akadály van amit meg kellene ugrani de sajnos még a gátat sem tolják be a pályára, hogy megpróbálkozunk a feladattal.

Azonban kicsit több mint egy évtizede - amikor még tiltott vadászati mód volt az agarászat - néhány fiatal a tiszántúlon megoldotta, hogy szűk hét esztendőn keresztül az agarak újra nyulak után futottak az alföld gyepén, és ráadásul legálisan. 

Erről a néhány évről szeretnék megemlékezni, hogy ne vesszen a feledés homályába és talán ad egy kis lökést az agarászat ügyének az arra illetékesek irányába.

                                                                                                                                        (Tarcsay Béla)

- Amikor természetvédelemről, tájgazdálkodásról beszélünk azt gondolhatnánk, hogy a vadászat ebbe a felsorolásba csak mint elrettentő példa kerülhet kapcsolatba, pedig nem! A hagyományos vadászati módok közül az agarászat pedig maga az Ádám-Évai ősálapot, hisz ez egy szelekciós vadászat.

Nagyon ritka alkalom és kevés agár képes az ereje teljében lévő fejlett mezei nyulat megfogni, és mint a vadonban itt is hatással van egymásra zsákmány és ragadozó, ami mindkét versenyző épülésére szolgál. Az első szezonunkban  még a nyúl utolérése is kihívást jelentett az agaraink számára és bizony egy Lulu nevű agár biztosította a szórakozást a rendezvényeken. Azért lassan belenőttünk a feladatba és az évek múlásával - és persze a számtalan kipróbált agár és a rendszerességből adódó szisztematikus tréning hatására - elkezdtük a területről kicsipegetni a gyenge nyulakat. Aminek az lett a következménye, hogy a tavaszra megmaradt, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy kiszelektált egyedek örökítették tovább génjeiket a következő nemzedékeknek és már az októberi nyulak is megdolgoztatták az agarakat a decemberiekről nem is beszélve. Természetesen az agarak is a nyulakkal fejlődtek, első körben a szervezeti szilárdságuk szelektálódott az utódaikben, de természetessen a  sebessége is jött a funkcionális használat miatt.Mivel a fajta azt tehette amire kitalálták - vadászhatott - ezért teljesen értelmetlennek tűnt és nem is tette senki, a más fajtával való keresztezést ellentétben a mai modern világ kitalált feladatával a pályaversenyzéssel, ami előbb vagy utóbb ahoz vezet, hogy angol agarat tesz a magyarba, ha ez már ugyan meg nem történt.

Az apróvad felerősödésével és a rendszeres abajgatással lassan a szőrmés ragadozók, elsősorban a rókák is elkoptak a területről és egy ideális állapot kezdett beállni. A csúcsponton a nyúl vadászati szezonjának a kezdetétől a szezon végéig minden hétvégén- és gyakran hétköznap is - 12-15 agár futott a rendezvényeken amelyeken részvételi vagy nevezési díja, ötezer forint volt. És mivel egy ilyen alkalommal egy-két nyúl esett (egy alkalomra emlékszem az elején, amikor öt nyulat sikerült fogni de többre, amikor egyet sem) könnyen kiszámítható, hogy komoly bevételt is jelenthet ha ez újra utat tör kishazánkban. És ha még hozzáteszem, hogy azok a területek, amelyeken puskás vadászaton (ami ugye nem éppen szelektáló vadászat) már több alkalommal is meglettek hajtva és ezért a nyulak óvatosak és lőtávon kívűl kelnek, gyakorlatilag a továbbiakban nem hasznosíthatók a szezonban, viszont agarászatra kiválóan alkalmasak még!

-Saját példámból merítve, nem csak arra a területre volt hatással az agár amin a rendezvényeket tartotuk, hanem arra is ahol tréningeztük a kutyákat. Amin én jártam az körülbelül egy ötszáz hektáros vegyes mezőgazdasági kultúrával borított terület volt és a szezon az aratással kezdődött. Nagyon jó lehetőséget biztosított a kutyák befuttatására az erre az időre tehető rókafik kirajzása, az agarak végre futhattak. Volt idő, amikor erről a területről egy hét leforgása alatt tizen három rókát sikerült  megfogni a kerület vezető vadász pedig közel huszat lőt, és ez így ment évekig. Lassan előkerültek nálunk is a nyulak, fácánok kakatoltak tavasszal és egyre gyakrabban lehetett fürjet látni.

Ez a hét év nagyon sok tapasztalatot adott azoknak, akiknek volt szerencséjük részt venni benne, nagyon sajnálom, hogy senki nem kíváncsi pedig az ott jól teljesítő agarak a mai napig hatással vannak a fajtára. Egy olyan fajtára ami nemzeti kincsünk és nem találja feladatát ebben a "mai modern világban" és az évi száz alatti születés számával lassan sodródik a kihalás felé.

Tézisgyűjtemény a Duna-Tisza-köze vízgazdálkodási problémái kapcsán, különös tekintettel a Duna-Tisza csatornára

Az újabban nagy erőkkel nyomuló Duna-Tisza csatorna (DTcs) kapcsán az alábbi néhány adat és összefüggés figyelembe vételét ajánljuk, különösen, hogy a régi ötletet a mostani pozitív hívószavaknak megfelelően környezetbarát és helyi érdekű beruházásként tünteti fel a befektetői kör.

1. A Duna-Tisza köze eredendően a tavak országa volt.Egyrészt a Dunai-alföld területét a Duna árvizei látták el vízzel, másrészt a Homokhátság mélyedéseiben is meg tudtak maradni a vizek. Erről tanúskodik a II. József kori katonai térképészeti felmérés. (A felszínborítás története botanikus kutatók által részletesen fel van dolgozva.)

1. A szárazodáshoz a modernizáció során kialakított iparszerű tájhasználat vezetett.A táj vízmegtartó funkciójú részein is a profitot hatékonyabban termelő művelési módokat vezettek be (szántó, faültetvények, nagyüzemi művelés, öntözés/!/), amik nem igazodnak a táj eredendő működéséhez. A modern tájhasználatban nincshelye a víznek. A modern tájhasználatot a modern vízgazdálkodás szolgálja ki, kölcsönösen feltételezve egymást.

1. A vizek azért tűntek el, mert a modern vízgazdálkodás levezeti a vizeket.A modern vízgazdálkodás a tájban megjelenő természetes vizek területeit összeszűkítette: a tavakat lecsapolták, a széles és lassú vízfolyásokat keskeny és mély, egyenes csatornákká alakították, hogy a vizeket minél hatékonyabban levezessék. Ezt a rendszert ma is ebből a célból üzemeltetik, a megjelenő víztöbbleteket levezetik. Ezt belvízvédekezésnek hívják, és sok pénzt költenek rá évente.

1. A megoldás kulcsa tehát a megfelelő tájhasználat. A külső vízpótlás megoldása előtt meg kell oldani a helyben keletkező vizek megtartását, vagyis átfogóan: hogy legyenhelye a víznek a tájban, vagyis a tájhasználatban.
   1. A szárazodás megállítására nem alkalmas az iparszerű tájhasználat további fejlesztése (fokozása).Amíg a modern iparszerű tájhasználat koncepciózusan törekszik a táj kiszárítására (a természetszerű vízmegtartó funkciók felszámolására), addig koncentrált iparszerű vízpótlási eszközökkel nem lehet a táj megbomlott vízháztartási működését helyre állítani.
   2. Az a tapasztalat, hogy ahol bevezették az iparszerű öntözést, ott a táj szárazodása felgyorsult.
   3. A víz a tájban nem tud hasznosulni mesterséges víztestekben, hanem a táj természetes vízmegtartó rendszereiben tud; ezek a talaj, a növényzet, és az alsó légkör.
   4. Olyan víz- és tájhasználati reform kell, ami megtartja a helyben jelentkező többletvizeket a tájban. Az úgynevezett belvizeket nem levezetni kell, hanem a tájban tartani. Ezt megfelelő felszínborítással lehet elérni, s ezt megfelelő művelési ágakkal és módokkal.A vízmegtartó művelési ágak a gyep, vizes élőhelyek, erdők.
   5. Az erdők többlet-párologtatása a helyi léptékű vízkörforgások újraélesztéséhez szükséges. A kisvízkörforgások csökkentik a táj kiszolgáltatottságát a globális klímaösszeomlással szemben.
   6. A megfelelő tájhasználat, tehát az eredendő tájműködés és felszínborítás helyreállítása, a valódi eszköz a szárazodás tágabb értelmezésében a klíma „változásának” gyógyítására.
   7. Az ún. „klímaváltozás”, vagyis klíma globális szintű összeomlása regionális és helyi klímaösszeomlásokból áll. Erre példa a Homokhátság, ill. az egész Alföld modernkori története. A klímaösszeomlások elsődleges oka éppen az eredendő felszínborítás és tájműködés túl nagy felületű, arányú sérülése. A túlzott károsanyag-kibocsátás, s az egysíkúan emlegetett széndioxid, kettős értelemben is másodlagos, egyrészt mert ez a jelenség az iparszerű tájhasználat elburjánzásának következménye, másrészt nem az elsődleges ok, tehát félrevisz, hogy a megoldás kapcsán kizárólagosan ezt emlegetik.

1. A megfelelő tájhasználathoz megfelelő tájszemlélet szükséges, vagyis megfelelő gazdasági szabályzók (gazdaságpolitika). A mai (el)fogyasztói értékrend rendszerszerűen alkalmatlan a megfelelő megoldás biztosítására.
   1. Ez a helyi érdekű gazdaság helyreállítását jelenti, ahol helyben záródó önfenntartó körfolyamatokban folyik a termelés.
   2. Ehhez szükséges az országos – és az országost meghatározó külső – szabályzók olyan alakítása, hogy védve legyen a globalizációtól (világgyarmatosítás).
   3. A magyarországi politika a globalizáció által vezérelt, ami a helyi tájak és közösségek kinyitását, hasznainak profitosítását és kiszippantását jelenti. Ezt magyarul gyarmatosításnak nevezzük – legfontosabb eszközei:
      1. a hitelre épült gazdaság (a legkisebbtől a legnagyobb szereplőkig),
      2. a kiskereskedelem nagykereskedelmi hálózatok alá szervezése,
      3. a külső energiafüggőség
      4. és az öngyarmatosítás, vagyis a helyi – gyarmatosítandó – szereplők látszólagos, rövidtávú, de hatékony érdekeltségeinek kiépítése a különböző szinteken, hogy önmaguk legyenek munkásai saját függőségük kiépítésének és fenntartásának. Ez az érdekeltség a vezetők esetében a részesedés lehetősége a zsákmányból, a vezetettek esetében a mindennapi cirkusz – és a cirkuszigény – biztosítása, mely a rendszer működtetése szempontjából fontosabb, mint a kenyér.

1. A DTcs és a hozzá kapcsolódó gazdaság-fejlesztési koncepció nem igazodik a táj eredendő működéséhez, s nem felel meg a tájban gyökeredző helyi érdeknek, hanem a jelenlegi modern gazdasági és tájhasználati rendszerbe tartozik.A koncepció szakmai alapjai hibásak, mert a természeti problémát nem természetszerű eszközökkel akarja megoldani, a társadalmi problémát pedig éppen a problémát létrehozó rendszer eszközeivel.
   1. A vízháztartás kiegyensúlyozására nem alkalmas a Homokhátságot átvágó mélyrevágott csatorna, a magasan vezetett öntözőcsatornák alkalmazásával sem. A vízháztartás kiegyensúlyozásának kulcsa a megfelelő felszínborítás, amit vízmegtartó tájhasználattal érhetünk el.
   2. Történelmi tapasztalat, hogy tájidegen fajok alkalmazása több kárt okoz, mint hasznot. A tájidegen fajok alkalmazása a hatékonyabb profittermelés eszköze. A hatékonyabb profittermelés a táj és a helyi népesség kiszolgáltatottságának növeléséhez, vagyis gyarmatosításához vezet.
   3. A nagyvolumenű közlekedés fejlesztése nem helyi érdek, mert a helyi táj, emberek és gazdaság kiszolgáltatottságát, gyarmatosítottságát fokozza, és kizárólag a külső tőke, és kiszolgálóinak érdeke.
   4. Történelmi tapasztalat, hogy a helyi gazdaságok kinyitása, bekapcsolása a világgazdaságba (globalizációba) a helyi gazdaság kiszolgáltatottságát növeli, a hasznai könnyebben kiszippanthatóvá válnak, miközben a profittermelés terhei helyben maradnak – környezeti és társadalmi értelemben egyaránt.
   5. A DTcs a problémákat létrehozó helyzet további fenntartásának eszköze, ami egy modernizációs szinttel drágább-fejlettebb, s egy szinttel /nagyságrenddel mélyítené a problémát (s nem megoldaná).
   6. Erkölcsi és jogi felelősséget is felvet, hogy a kampány során bántóan agresszív marketing eszközöket használ a befektetői kör, pl. amikor a DTcs alternatívájaként a községek távoli területekre történő kitelepítését vetítik fel a polgármestereknek.

Összegezve,

a megoldás (a Homokhátság, az Alföld és az Ország számára is egyaránt),

az eredendő működéssel szembemenő mesterséges iparszerű rendszerek visszabontása,

és helyi érdekű önfenntartó-árutermelő vidékgazdaság kiépítése –

amihez természetszerű (táj)gazdálkodás nyújt fenntartható alapot.

2011. december

                                               

                                                                               Balogh Péter   

gazdálkodó geográfus

SZÖVETség az Élő Tiszáért Egyesület

baloghpeter@elotisza.hu

 

Kiegészítések az első ponthoz:

1. Ezt a belső vízpótlást zavarja a nyakának átvágása a kavicsbányászat miatt víztelenítéssel, és a lefolyásának gyorsítása alul, a medrek csatornásításával, a folyók lefolyókként való működtetésével.
2. A homok sok vizet tud tartani, mint geológiai képződmény. De az élet számára értelmezni az élő talaj tudja. A humusz, amihez fedett talaj és víz kell.
3. A Homokhátság vize a szomszédos víz-képes területek, vagyis a Duna és Tisza alluvium (víz)állapotától függ. Ezen területek vize „támasztja meg” a homokban a vizet. Ha ezeket lecsapoljuk (DVCs, Tisza), akkor az lehúzza a vizet a Homokhátságról.

Almamag Jancsi

E sorok íróját mindig is ellentmondásos viszony fűzte az Amerikai Egyesült Államokhoz, annak népéhez és műveltségéhez. Mint korom gyermeke bőséggel fogyasztottam, fogyasztom Amerika kultúrcikkeit: könyv, film, zene stb., ez nyilván nem múlt el nyom nélkül, de már a kezdeti eszmélésemkor megfeküdte a gyomrom a ”mindig a jenkik a jófiúk” narratíva, és bármikor politikai kontextusba került elém az USA nyugodt szívvel mondtam ki, hogy nem kedvelem őket. Azóta még több árnyalatot kapott a dolog, jól látni, hogy az öreg kontinens gazdasági, kulturális téren folyamatosan hátrál az Újvilág hatalma elől, ráadásul komoly ütemben importálják nekünk a saját társadalmi és emlékezetpolitikai problémáikat. Röviden és tömören, ha egy ember szeretet és kötődést érez olyan dolgok iránt, mint a saját szülőföldje, községe, kultúrája, nemzet, akkor borítékolható az konfliktus a globalizáció jelenkori zászlóshajójával szemben. Itt jön viszont egy nagybetűs DE… tagadhatatlan, hogy az amerikai folklór temérdek magával ragadó, elképesztő fazon és esemény kincsesbányája. Ilyen figura Almamag Jancsi (Appleseed Johnny), akit domináns kultúra ide vagy oda nem igazán ismernek a mi vidékünkön, magam is Neail Gaiman Amerikai istenek című fantasy regényében olvastam róla először. Ki is volt ő?

Johnny Appleseed már-már népmesei alak, manapság az amerikai gyümölcstermesztők jókedvű marketingfigurája, idealizált képét megtaláljuk az almásrekeszeken és kartonokon. A mezítlábas kis figura vállán tarisznya lóg, amelyből jártában-keltében elszórja az almamagokat. Mint ahogy nálunk számos fát találunk, ahová állítólag II. Rákóczi Ferenc fejedelem a lovát kötötte, vagy épp megpihent alatta, úgy a tengerentúli legendárium is ismer almafákat melyek az ő keze nyomán szöktek szárba. Mivel hús-vér személy volt, egy viszonylag jól dokumentált korban, egész jól nyomon követhető az életútja. John Chapman néven született 1774–ben Massaschusetts államban, és kora ifjúságától rabjává vált a gyümölcsészetnek. Pennsylvania, Ontario, Ohio, Indiana és Illinois államok hatalmas területein faiskolákat létesített (melyhez a cider készítés után visszamaradt alamtörkölyből nyerte a magokat), szemezte és oltotta az akkori almafajtákat. Utóbbi tételt Michael Pollan amerikai szerző tagadja, szerinte nem foglalkozott az oltással, az általa terjesztett almafajták nem étkezési célt szolgáltak, hanem az almaborkészítést, és az alkohol ajándékát vitték el minden határvidéki kunyhóba, ezért ő egyenesen az amerikai Dionüszosznak nevezi. De az elterjedtebb változat szerint az volt a célja, hogy olcsó édességet és egészséges élelmiszert adhasson az Újvilágba települt szegény földműves pioníroknak. A kettő nem feltétlen zárja ki egymást. Hősünk emellett vándortanítóként és misszionáriusként is működött, jó szónok és remek énekes volt, bár a durva szőttesben és mezítláb járó prédikátor nem mindig nyerte el az emberek tetszését, ehhez lehetett némi köze a szintén védjegyévé vált bádog fejfedőnek, ami egyszerre szolgált kalapként és kásástálként is. Utazásai során jó viszonyt alakított ki az őslakosokkal, akik a Nagy Szellem által megérintett embernek tartották, emiatt a barátságtalanabb népek se ártottak neki. Ezen felül több visszaemlékezés megemlíti, hogy milyen empátiával fordult az állatokhoz. Volt, hogy leromlott lovat vásárolt és istápolt fel, melyet aztán szükségben szenvedő embertársának adott át, esküjét véve, hogy emberségesen bánik majd vele. Képes volt eloltani a tábortüzet csak azért, hogy a vérszívó szúnyogok ne leljék halálukat a lángok között az ő komfortérzete miatt, előfordult, hogy inkább hóviharban éjszakázott ahelyett, hogy kiebrudalta volna az általa kiszemelt faodúból, az odavackolt medvecsaládot. De fennmaradt a nép ajkán olyan történet is, miszerint az általa meggyógyított farkas hűségesen követte útjain. Egy amerikai Assissi Szent Ferenc? Sose nősült meg, úgy tartotta, hogy bizonnyal majd a mennyben találja meg lelkitársát, ha már a földi létben nem sikerült. Lelkét 1845-ben adta vissza Teremtőjének, majd 500 hektárnyi saját tulajdonú csemetekertjét lánytestvérére hagyta. Öröksége a mai napig él: múzeumok, emlékhelyek, fesztiválok, de iskolák is viselik nevét. Vajon nekünk milyen üzenetet sugall az élete? Hadd ne kelljen valami ócska közhellyel zárnom az irományt. Szimplán iszom egyet a tiszteletére. Csendbiztos 2020. július 31.

Zöld Gerilla Kiáltvány

   Hét év sok idő egy ember életében is, hát még egy fb oldal életében. Mi, az adminisztrátorok hét évvel ezelőtt hívtuk életre az Ártéri gazdálkodás oldalt. A kezdeti időkben az volt a célunk, hogy Andrásfalvy Bertalan köpönyegéből előbújva mementót állítsunk a fokgazdálkodásnak, mint egy történeti-néprajzi érdekességnek. Tisztában voltunk vele, hogy a természet in integrum restitutioja, vagyis az eredeti állapot helyreállítása nem lehetséges, azonban a régi, hagyományos tájgazdálkodás elvei alkalmazhatóak a modern világban is, hiszen ezt a tudomány igazolja. Így lett vállalt küldetésünk az ismeretterjesztés. Próbálkoztunk a média világával, sajtótermékeken keresztül eljuttatni ezt a szemléletet az emberekhez.

   Se a médiumokban, se a politika világában nem találtunk fogadókészséget. Le kell vonnunk a szükséges konzekvenciákat, mozgalommá kell szerveződjünk, ugyanis a döntéshozók számára a szakmaiság önmagában nem elegendő érv. Ezennel meghirdetjük a Zöld Gerilla mozgalmat! Célunk egy olyan társadalom , amely emberi léptékű, környezetével és erőforrásaival egyensúlyban van, nyitott, megújuló és önfenntartó, önmagában sokszínű és értékekben gazdag, autonóm és szabad közösségek együttműködésén alapszik. Ideológiai ellentétektől függetlenül, a közös problémákra ( klimatikus kihívások, biodiverzitás- és talajpusztulás, lokalizációellenes globalizáció, természet- és emberellenes kapitalizmus) szövetséget alkotva megoldást talál a tájgazdálkodásban. Aktivizmusunkkal ezekre a közös problémákra és a megoldás szükségességére akarjuk felhívni a figyelmet, minden felelős embernek lehetőséget nyújtva a cselekvésre. Támogatjuk az önszerveződést, közösségi kertek létesítését, segítjük a hagyományos ökológiai tudáson alapuló mintaterületek létrehozását, a tündérkert mozgalom, vagyis tájfajta gyümölcsfáink elterjesztését, az élelmiszer-önrendelkezés megvalósítását.

   A helyes tájgazdálkodás, vagyis a vizes helygazdálkodás megoldást nyújt az ökológiai, szociális és gazdasági kihívásokra. A sorrend egyben értékrendet is takar. Gazdasági ideánk az ökoszociális (piac?)gazdaság, szemléleti alapjaink pedig az ökopatriotizmus elnevezéssel illethető, ami a lokalitás szabadságát támogatja a globalitás kiszolgáltatottságával szemben. Az ökopatriotizmus egy ideológiák feletti értékrend. Az ökopatriotizmus zöld, mert a természeti értékeket tartja elsődlegesnek. Az ökopatriotizmus szociális, mert az ember önmagában való érték számára. Az ökopatriotizmus lokális, mert a helyi érdeket támogatja az idegennel szemben. Az ökopatriotizmus univerzális, mert az egész több, mint a részek összege. Az ökopatriotizmus progresszív, mert rendszerkritikus és tagadja a jelenlegi paradigmát. Az ökopatriotizmus konzervatív, mert a hagyományos értékeinket őrzi meg. Az ökopatriotizmus modern, mert megvan hozzá a tudásbázisa. Az ökopatriotizmus liberális, mert támogatja a személyiség közösségben való kiteljesedését. Az ökopatriotizmus oikophil, mert szereti és kötődik az otthonához. Eszményünk a felelős személyiségekből felépülő (kis)közösség, vagyis a szocio-és kultúrdiverzitás, szembeállítva az arctalan uniformizáltsággal és a végtelen egyéni önzéssel.

   Alapelveink:
1. patrióta, aki szereti az otthonát
2. az otthon a természet része
3. az élet fontosabb, mint a növekedés.

A gerilla-főparancsnokság utasítására: Szubotaj Bagatur #zoldgerilla #zöldgerilla #greengerilla